RÓLUNK
Rajnai Gábor, a Grajnai megálmodója:
Már gyerekként is vonzottak a növények, így egy rövid kertészeti kitérő után találtam magamra a virágok és az emberek szolgálatában.
Ha egy mondatban kellene megfogalmazni önmagam, akkor: „Számomra a virág egy lehetőség, amin keresztül a természet megérinti az ember lelkét.”
Az igazi szerelem és önmegvalósítás - több mint 18 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött- a 2019 elején útjára indított saját vállalkozás még Grajnaiwreath néven. Ezzel a branddel elsősorban hétvégente termelői piacokon jelentem meg. Eleinte a koszorúk alkották a fő termékkört, ami az azóta eltelt időszakban kibővült sok mindennel és sokat fejlődött, letisztult a márka is, és az, amit képviselni szeretnék.
Vásárlóim visszajelzése és igénye alapján döntöttem az üzelt- és webshop- nyitás mellett, ezzel biztosítva az elérhetőséget a hét minden napján. Így születtet meg a Grajnai.
Célom az ízlésformálás, megszerettetni a szépet, a virágot az emberekkel és vágyat kelteni arra, hogy ne csak ajándékba vigyék, hanem saját otthonukba is.
Minden egyes termékben, legyen az egy virágcsokor, egy tűzött dísz, vagy egy koszorú egy adag maximalizmus mellet a szívem lelkem is benne van.
A saját utamat járom. Kreatívan követem a megérzéseimet, még akkor is, ha nem tudom hova vezet, megjárva a végtelent spirálisan visszatér, de már egy magasabb szinten, hogy a régi helyén, valami újnak adjon helyet. Ez fontos számomra, ez vagyok én, egyszerűen bonyolult, és ezt jelképezi az a régi rozsdás csigalépcső is, ami az üzletet díszíti.
KÜLÖNLEGES KÉRÉSED VAGY KÉRDÉSED VAN?
ÜZLETÜNK
NYITVATARTÁS
Kedd - Szerda -Péntek: 9:00 - 19:00
Hétfő - Csütörtök: 10:00 - 19:00
Szombat: 9:00 - 17:00
Vasárnap: ZÁRVA
INFORMÁCIÓK
HÍRLEVÉL
Kártyás fizetés szolgáltatója: